Szekszárd...a borvidék

Egy nappal a verseny után talán letisztult bennem annyira a 2. Borvidék Félmaratonon való részvételem, hogy kiírjam magamból.

Ez is a tervezéssel kezdődött volna, ha a tervben lett volna a versenyen való részvétel, mert ahogy haladtam a felkészüléssel az első félmaratonra, úgy nem tűnt valami egyszerű dolognak ezen a versenyen való indulás. Ugye Alföldi vagyok, akinek a legnagyobb hegy a gát... aztán meggondoltam a dolgot és legyen ez a kihívás, mert ugye ami nem öl meg az erősít. Lefutottam az első félmaratonom, majd azt követően elkezdtem felkészülni erre a versenyre. Futottam ilyet is meg olyat is, de hiába domboztam, nem igazán éreztem magam készen arra, hogy ilyen emelkedőkkel megküzdjek.

Utolsó napon elkészült a terv is egy amit papírra vetettem, és egy másik a fejemben.

Ez a terv került papírra, ami végig ott volt nálam, mert így legalább tudtam, hogy mi vár még rám :)

Hát elég jó időket lőttem be, csak ez a számítás nem vette figyelembe az általam még nem ismert hosszú emelkedők hatását a szervezetemre.

A másik terv egy kicsit talán reálisabb beérni 2:30-on belül, ha meg minden kötél szakad akkor mindenáron befejezni és a 3 órás szintidőn belül beérni.

Aztán közeledett a szombati nap és... egy kicsit tartva az egésztől egy tartalmas reggeli után át Hódmezővásárhelyre onnan pedig a többiekkel tovább Szekszárdra. 3 órás út után megérkeztünk. Volt idő a rajtig bőven úgyhogy egy kis séta következett a rajt környékén. Hát nem semmi ez a város...szépek terek, jól néz ki a környék, rendezett minden, tetszik.

A versenyközpont meglett gyorsan, kb. 5 perc után kézben volt a póló és a névre szóló rajtszám, ami méltó helyére fog kerülni. Öltözés, egy kis kaja az arcba, majd bemelegítés. Garminkát elindítottam, megnéztem hogy muzsikál a motor, hát pörgött rendesen (mármint a szokásos indulási értékekhez képest), versenydrukk megvolt. Bemelegítés gyanánt felfutottam a Béla térre (azt hiszem úgy hívják)...hát látszott, hogy az emelkedőknek nem semmi hatása lesz :)

Aztán a rajt...visszaszámlálás, majd megkezdődött. 1 perc telt el mire átléptem a rajtvonalat és megkezdtem a futást igazán. A többiek elmentek, én pedig figyelve nehogy a tömeg elvigyen saját tempóban elindultam. Az első 4km minden gond nélkül lement 23:49 alatt a tervek szerint...aztán jött a kilátó ahol szintén nem is volt semmi gond, kivéve talán az, hogy itt csaptam meg a versenyen a max pulzusom (179bpm). Ez a rész is tervek szerint ment, időben is jó voltam.

A gond ott jelentkezett ahol nem számítottam rá a lejtőn. Nem futottam még lejtőn lefele, aztán a tempóm sem volt az igazi, meg kerestem a biztos talajfogáshoz a megfelelő testtartást. Ez a végére ki is alakult, de ekkorra már leértem a sík szakaszra. Lassultam egy kicsit, de igazán nem éreztem magam fáradtnak. A sík részen útban a borospince felé láttam a szemben haladókat több km-el előttem és rájöttem, rengeteg edzésre van még szükségem. De nem szégyenkezem, mert egy évvel ezelőtt 400m lefutása is gondot jelentett volna, nem hogy a gondolata egy félmaratonnak.

Borospince, hát nem semmi, most épül szépül, de gyönyörű lesz ha kész lesz. Frissítés, majd irány tovább. Most én futottam szemben azokkal akik mögöttem voltak, hát jó érzés volt...biztattam azokat akik küzdöttek, és így biztattam magam is :)

Aztán eljött a 13.km, ez az emelkedő emlékezetes volt...futottam, de nem haladtam, próbáltam, próbáltam, belegyalogoltam, aztán megint futottam, de olyan volt, mintha egy ellentétes irányba mozgó lépcsőn próbáltam volna haladni. De nyomtam, gyűrtem, aztán tempósan gyalogoltam felfele (9:09p/km) . Miután felértem a csúcsra futás...kicsi sík, majd lejtő...és megtaláltam, hogyan tudok haladni: mint a síző a hegyoldalon, jobbról balra, balról jobbra...és működött. Aztán jött hátulról a kiabálás: nem kell több fröccs spori :D Pedig nem is ittam...de jól esett...aztán egy frissítő pont ahol hihetetlen biztatás jött mindenkitől, mindenkinek. Jó volt mert erőt adott ami kellett is mert újra jött a kilátó, ami ment is felfele, egy darabig, aztán szégyen, nem szégyen begyalogoltam itt is. A felérés után futássss, innen már csak lefele.

Ment is minden rendesen egészen a 20.km-ig, itt aztán bekövetkezett az amire nem számítottam: eléheztem, kiürült a fejem, eltűntek a gondolatok, hiába volt sík a terep egyszerűen nem ment a futás...gyalogolni kellett. Próbáltam futni, de nem ment, lehet az is közrejátszott, hogy ezen az úton jöttünk be kocsival és tudtam, hogy milyen hosszú még a célig vezető út. Gyalogoltam, kocogtam, küzdöttem, aztán jött az utolsó utca a célegyenes előtt. Hatalmas erőt adott azoknak a biztatása akik már befejezték. Aztán a célegyenes lefelé, meg a cél, ahol halottam a nevem mint befutó és ez nagyon jól, állati jól esett.

A vége 2:27:29 lett, ami végül is a 2:30-as terven belül, csak 8 perccel elmaradva a papírra vetett tervtől meglett (megjegyzem, ha nem gyalogolok akkor simán meglett volna a 2:19).

Hogy hogyan éreztem magam a befutó után, örültem hogy beértem, örültem hogy megcsináltam, örültem annak, hogy ott lehettem. Nem fájt sehol, térdem bírta, combom, vádlim bírta, görcs nem volt sehol (szedtem a magnéziumot rendesen) szóval ez a része már alakul a dolognak...most egy nappal a verseny után sincs extra bugi a lábaimban, csak egy kis fáradtság...ma már tekertem egy rövidet, holnap meg futok.


Tanulság: edzeni, edzeni, készülni és nagyon figyelni a kajára. Az eléhezés nagyon gáz...a versenyek napján való kajálást még nagyon meg kell tanulni, dehát ez úgy van, hogy az ember saját hibáiból tanul, az okos meg a máséból...:D 


Nagyon jó volt Szekszárdon lenni, futni, mászni, néha szenvedni, beérni és a befutókor a nevemet hallani! Jó volt a szervezés, köszönet a csodás napért. Jövőre ott leszek ismét ezt már most megígérhetem!


Képek remélem hamarosan fenn lesznek és tudom egy kicsit szinezni a leírást.

Versenyadatok